Adatkezelési Tájékoztató

I. Bevezetés

Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a HorseCentrum platform látogatói, regisztrált felhasználói, hirdetői, szakemberei és partneri előfizetői részére átlátható és közérthető tájékoztatást nyújtson a személyes adataik kezelésének módjáról, céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, valamint az érintetteket megillető jogokról.

A HorseCentrum üzemeltetője és adatkezelője a Horse Centrum Kft. (a továbbiakban: „Adatkezelő”), amely a személyes adatokat az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR), valamint a mindenkor hatályos magyar és európai uniós adatvédelmi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően kezeli.

A HorseCentrum az Europai Unió területén működő nemzetközi lovas platform, amely partneri termékek megjelenítését, eladó lovak hirdetését, használt lovas felszerelések hirdetését, lovas szakemberek bemutatkozását és egyéb, a platform működéséhez kapcsolódó szolgáltatásokat biztosít.

A partneri termékek értékesítése nem a HorseCentrum platformon történik. A Platform kizárólag közvetítő szerepet tölt be azáltal, hogy a felhasználót a partner által megadott külső weboldalra irányítja át. A külső weboldalon megvalósuló vásárlás, valamint az ott végzett adatkezelés kizárólag az adott partner felelősségi körébe tartozik.

Jelen Adatkezelési Tájékoztató a HorseCentrum platform működésével összefüggésben végzett valamennyi személyes adat kezelésére kiterjed.

II. Az adatkezelő adatai

Adatkezelő cégneve: Horse Centrum Kft.

Székhely: 2083 Solymár, Dió utca 10

Cégjegyzékszám: 13 09 248320

Adószám: 33092036-1-13

Kapcsolattartási e-mail cím: info@horsecentrum.com

III. Az adatkezelés alapelvei

Az Adatkezelő a személyes adatok kezelése során a GDPR-ban meghatározott alapelveknek megfelelően jár el, különös tekintettel az alábbiakra:

  1. Jogszerűség, tisztességesség és átláthatóság
    Az Adatkezelő a személyes adatokat kizárólag megfelelő jogalap alapján, tisztességesen és az érintettek számára átlátható módon kezeli.
  2. Célhoz kötöttség
    A személyes adatok kezelése kizárólag meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történik, és azokat az Adatkezelő e célokkal össze nem egyeztethető módon nem használja fel.
  3. Adattakarékosság
    Az Adatkezelő kizárólag olyan személyes adatokat kezel, amelyek az adott adatkezelési cél megvalósításához szükségesek és arányosak.
  4. Pontosság
    Az Adatkezelő minden ésszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a kezelt személyes adatok pontosak, szükség esetén naprakészek legyenek.
  5. Korlátozott tárolhatóság
    A személyes adatok kezelése kizárólag a szükséges ideig, illetve a vonatkozó jogszabályokban meghatározott megőrzési időtartamig történik.
  6. Integritás és bizalmas jelleg
    Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, valamint azok jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozatal, elvesztés, megsemmisülés vagy sérülés elleni védelméről.
  7. Elszámoltathatóság
    Az Adatkezelő felelős a jelen alapelveknek megfelelő adatkezelésért, és képes igazolni, hogy adatkezelési tevékenysége megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályok előírásainak.

 

IV. Fogalommeghatározások

Jelen Adatkezelési Tájékoztató alkalmazásában az alábbi fogalmak az itt meghatározott jelentéssel bírnak:

Adatkezelő:
A személyes adatok kezelésének célját és eszközeit önállóan meghatározó természetes vagy jogi személy. Jelen Adatkezelési Tájékoztató tekintetében az adatkezelő a Hose Centrum Kft.

Személyes adat:
Azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintettre) vonatkozó bármely információ. Azonosítható természetes személy az, aki közvetlen vagy közvetett módon – különösen valamely azonosító, név, azonosító szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy egy, illetve több, a természetes személy fizikai, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján – azonosítható.

Érintett:
Az a természetes személy, akinek személyes adatait az Adatkezelő kezeli.

Adatkezelés:
A személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így különösen a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tárolás, módosítás, lekérdezés, felhasználás, továbbítás, hozzáférhetővé tétel, összehangolás, korlátozás, törlés vagy megsemmisítés.

Adatfeldolgozó:
Az a természetes vagy jogi személy, illetve egyéb szervezet, amely az Adatkezelő nevében és utasításai alapján személyes adatokat kezel.

Harmadik fél:
Az a természetes vagy jogi személy, hatóság, hivatal vagy egyéb szerv, amely nem az érintett, nem az Adatkezelő, nem az Adatfeldolgozó, valamint nem azok a személyek, akik az Adatkezelő vagy az Adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére jogosultak.

Hozzájárulás:
Az érintett akaratának önkéntes, konkrét, megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel nyilatkozat vagy egyértelmű megerősítő cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok kezeléséhez.

Adatvédelmi incidens:
A biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

A jelen Adatkezelési Tájékoztatóban használt, de e fejezetben külön nem meghatározott fogalmak – így különösen a Platform, Felhasználó, Partner, Szakember, Hirdetés és egyéb kapcsolódó kifejezések – jelentése a HorseCentrum mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételeiben foglalt meghatározások szerint értelmezendő.

V. AZ EGYES ADATKEZELÉSEK RÉSZLETES SZABÁLYAI

5.1. A Platform meglátogatásával összefüggő technikai adatkezelés

A HorseCentrum Platform meglátogatásakor és használatakor a rendszer a Platform biztonságos, stabil és megfelelő működésének biztosítása érdekében technikai adatokat kezelhet.

Az adatkezelés célja:

  • a Platform informatikai működésének biztosítása;
  • a munkamenetek fenntartása;
  • a rendszer biztonságának védelme;
  • a jogosulatlan hozzáférések, visszaélések és automatizált támadások megelőzése;
  • a technikai hibák feltárása és elhárítása;
  • a rendszer működésének ellenőrzése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • IP-cím;
  • a látogatás időpontja;
  • a meglátogatott oldal vagy funkció;
  • a böngésző és az operációs rendszer technikai adatai;
  • az eszközre és a hálózati kapcsolatra vonatkozó technikai információk;
  • munkamenet-azonosítók;
  • rendszer- és hibanaplók adatai;
  • biztonsági eseményekkel kapcsolatos információk.

Az adatkezelés jogalapja:

a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, vagyis az Adatkezelő jogos érdeke.

Az Adatkezelő jogos érdeke a Platform biztonságos és rendeltetésszerű működésének biztosítása, a technikai hibák kezelése, valamint a visszaélések és informatikai támadások megelőzése.

A Platform nem használ Google Analytics szolgáltatást, Meta Pixelt vagy más, látogatottságmérési, remarketing- vagy viselkedésalapú marketingcélt szolgáló rendszert.

A Platform a hálózati forgalom biztonságának és a szolgáltatás elérhetőségének támogatásához Cloudflare-szolgáltatásokat, továbbá automatizált vagy visszaélésszerű használat elleni robotvédelmi megoldást alkalmazhat.

Az adatkezelés időtartama:

A technikai naplóadatokat az Adatkezelő kizárólag a működésbiztonsághoz, hibakezeléshez és visszaélések kivizsgálásához szükséges ideig őrzi meg. A pontos naplómegőrzési időt az Adatkezelő a rendszer végleges technikai beállításai alapján határozza meg, figyelembe véve az adattakarékosság és a korlátozott tárolhatóság elvét.

Az adatokhoz hozzáférhetnek:

  • az Adatkezelő erre feljogosított munkatársai;
  • a Platform fejlesztését, üzemeltetését és tárhelyszolgáltatását végző szolgáltató;
  • a Cloudflare szolgáltatója;
  • a Google reCAPTCHA szolgáltatója.

5.2. Regisztráció és felhasználói fiók kezelése

A Platform egyes szolgáltatásai kizárólag regisztrációt követően vehetők igénybe.A HorseCentrum egységes felhasználói fiókrendszert alkalmaz. Egy regisztrált felhasználó ugyanazon felhasználói fiókon belül – az erre vonatkozó feltételek teljesítése esetén – hirdetőként, partnerként vagy lovas szakemberként is használhatja a Platformot.

Az adatkezelés célja:

  • a felhasználó regisztrációjának végrehajtása;
  • a felhasználói fiók létrehozása és működtetése;
  • a felhasználó azonosítása;
  • a bejelentkezés és a jelszó-visszaállítás biztosítása;
  • a felhasználói jogosultságok kezelése;
  • a felhasználó által igénybe vett szolgáltatások nyilvántartása;
  • a felhasználói fiók biztonságának biztosítása;
  • kapcsolattartás és rendszerüzenetek küldése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • név;
  • e-mail-cím;
  • titkosított formában tárolt jelszó;
  • felhasználói azonosító;
  • választott vagy megszerzett felhasználói jogosultságok;
  • regisztráció időpontja;
  • utolsó bejelentkezés és a fiók használatával kapcsolatos technikai adatok;
  • a felhasználói fiók állapota;
  • a felhasználó által önkéntesen megadott további adatok.

Az adatkezelés jogalapja:

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, vagyis a felhasználó kérésére történő szerződéskötést megelőző intézkedések megtétele, valamint a létrejövő szerződés teljesítése;
  • a fiókbiztonsággal, visszaélés-megelőzéssel és jogérvényesítéssel összefüggő adatkezelés esetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.

Az adatszolgáltatás elmaradásának következménye:

A regisztrációhoz kötelezően szükséges adatok megadása nélkül felhasználói fiók nem hozható létre, és a regisztrációhoz kötött szolgáltatások nem vehetők igénybe.

Az adatkezelés időtartama:

Az Adatkezelő a felhasználói fiókhoz kapcsolódó adatokat főszabály szerint a fiók fennállásáig kezeli.

A felhasználói fiók megszüntetését követően az Adatkezelő az adatokat törli vagy anonimizálja, kivéve, ha azok további megőrzése jogi kötelezettség teljesítése, jogi igény előterjesztése, érvényesítése vagy védelme, visszaélés kivizsgálása, illetve valamely folyamatban lévő jogviszony rendezése érdekében szükséges.

5.3. Partneri jogosultság és partneri előfizetés kezelése

Partneri szolgáltatás kizárólag regisztrált felhasználói fiókkal és érvényes partneri előfizetéssel vehető igénybe.

A partneri jogosultság a meglévő felhasználói fiókhoz kapcsolódik; külön partneri felhasználói fiók nem jön létre.

Az adatkezelés célja:

  • a partner azonosítása és jogosultságának ellenőrzése;
  • a partneri előfizetés létrehozása, aktiválása és nyilvántartása;
  • a partneri csomag és annak időtartamának kezelése;
  • a partneri jogosultság aktiválása és inaktiválása;
  • a partneri szolgáltatások biztosítása;
  • a partnerrel való kapcsolattartás;
  • az előfizetéshez kapcsolódó fizetési, számlázási és ügyfélszolgálati feladatok teljesítése;
  • szerződéses igények kezelése és jogérvényesítés.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • a partner képviseletében vagy kapcsolattartójaként eljáró természetes személy neve;
  • e-mail-címe és egyéb kapcsolattartási adata;
  • a partner vállalkozásának neve;
  • székhelye vagy számlázási címe;
  • adószáma és közösségi adószáma, ha alkalmazandó;
  • a partneri előfizetés típusa;
  • az előfizetés kezdete, lejárata és állapota;
  • fizetési és számlázási adatok;
  • a partneri jogosultság és a partneri termékek állapotára vonatkozó adatok;
  • az ügyfélszolgálati kommunikáció tartalma.

A jogi személyre vagy más szervezetre vonatkozó, természetes személlyel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok önmagukban nem minősülnek személyes adatnak. Az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezései a partner képviseletében vagy kapcsolattartójaként eljáró természetes személyek adataira alkalmazandók.

Az adatkezelés jogalapja:

  • természetes személy partner esetén a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, vagyis a szerződés teljesítése;
  • jogi személy partner képviselője vagy kapcsolattartója esetén a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek;
  • számlázási és számviteli adatok esetén a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti jogi kötelezettség.

Az Adatkezelő jogos érdeke, hogy a partner vállalkozással fennálló szerződéses kapcsolatot a partner által kijelölt természetes személy közreműködésével létrehozza, fenntartsa és teljesítse.

Az adatkezelés időtartama:

A partneri jogosultsághoz kapcsolódó adatokat az Adatkezelő a partneri jogviszony, illetve a felhasználói fiók fennállásáig kezeli.

A partneri előfizetés megszűnését követően a szerződés létrejöttének és teljesítésének igazolásához, valamint jogi igények érvényesítéséhez szükséges adatokat az Adatkezelő a vonatkozó polgári jogi elévülési idő végéig megőrizheti.

A számviteli bizonylatok és az azok alapjául szolgáló adatok megőrzési idejére az 5.8. pont rendelkezései irányadók.

5.4. Partneri termékek megjelenítése és moderálása

Aktív partneri előfizetéssel rendelkező partner jogosult partneri termékeket feltölteni a Platformra.

A partneri termékek a HorseCentrum Platformon bemutató jelleggel jelennek meg. A termék adatlapján található hivatkozás a partner saját weboldalára vagy webáruházára irányítja a látogatót.

A termék megvásárlása, a fizetés, a számlázás, a szállítás, a jótállás, a szavatosság és minden egyéb kereskedelmi folyamat a partner saját felületén történik. A HorseCentrum nem válik a partner és a vásárló között létrejövő jogviszony részesévé.

Az adatkezelés célja:

  • partneri termékek feltöltésének és megjelenítésének biztosítása;
  • a termékek moderálása;
  • a partner és a partneri termék azonosítása;
  • a partner saját weboldalára történő átirányítás biztosítása;
  • a termékek aktiválása, inaktiválása és törlése;
  • a kiemelési szolgáltatások biztosítása;
  • a jogellenes vagy szabályzatba ütköző tartalmak kezelése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • a terméket feltöltő partner felhasználói azonosítója;
  • a partnerhez kapcsolódó nyilvános kapcsolattartási adatok, amennyiben ilyenek megjelennek;
  • a partner által feltöltött terméknév, termékleírás, ár, fénykép és internetes hivatkozás;
  • a feltöltés, moderálás, jóváhagyás, elutasítás, inaktiválás és törlés időpontja;
  • a termék és a kiemelési szolgáltatás állapota;
  • moderálási és adminisztrátori feljegyzések.

Amennyiben a feltöltött kép, leírás vagy egyéb tartalom azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó információt tartalmaz, az személyes adatnak minősülhet.

Az adatkezelés jogalapja:

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés teljesítése;
  • moderálási, biztonsági, visszaélés-megelőzési és jogérvényesítési célból a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek;
  • jogszabályban előírt tartalomkezelési intézkedés esetén a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti jogi kötelezettség.

Az adatok nyilvánossága:

A jóváhagyott partneri termékekhez tartozó, közzétételre szánt adatok a Platform látogatói számára nyilvánosan elérhetők.

A partner köteles gondoskodni arról, hogy kizárólag olyan személyes adatot, képet vagy egyéb tartalmat töltsön fel, amelynek közzétételére megfelelő jogosultsággal rendelkezik.

Az adatkezelés időtartama:

A partneri termék a partner törléséig, a partneri jogosultság megszűnéséig, a tartalom eltávolításáig vagy a felhasználói fiók megszüntetéséig kezelhető.

A partneri előfizetés lejáratakor vagy inaktiválásakor a partneri termék a nyilvános felületről eltűnik, azonban – az ismételt aktiválás lehetővé tétele érdekében – a rendszerben megőrzésre kerülhet.

A partner által véglegesen törült termék nem állítható vissza, kivéve, ha annak átmeneti megőrzése biztonsági mentésben, jogszabályi kötelezettség teljesítése vagy jogi igény kezelése miatt szükséges.

5.5. Eladó lovak hirdetéseinek kezelése

A Platform lehetőséget biztosít eladó lovak hirdetéseinek feltöltésére, moderálására és közzétételére.

A HorseCentrum kizárólag a hirdetés megjelenítéséhez és az érdeklődő, valamint a hirdető közötti kapcsolatfelvételhez szükséges technikai felületet biztosítja. A HorseCentrum nem válik a ló adásvételére irányuló szerződés részesévé.

Az adatkezelés célja:

  • az eladó ló hirdetésének létrehozása és közzététele;
  • a hirdető azonosítása;
  • a hirdetés adminisztrátori moderálása;
  • az érdeklődők és a hirdető közötti közvetlen kapcsolatfelvétel lehetővé tétele;
  • a hirdetési időtartam és a hirdetés állapotának kezelése;
  • a jogellenes, megtévesztő vagy szabályzatba ütköző hirdetések kezelése;
  • a szolgáltatási díj megfizetésének és a szolgáltatás teljesítésének nyilvántartása.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • a hirdető neve;
  • felhasználói azonosítója;
  • e-mail-címe;
  • telefonszáma, amennyiben megadja;
  • országa és a hirdetéshez kapcsolódó helyadat;
  • a hirdetés szövege;
  • a feltöltött fényképek;
  • a hirdetésben megadott kapcsolattartási adatok;
  • a feltöltés, jóváhagyás, közzététel, inaktiválás és törlés időpontja;
  • a hirdetés státusza;
  • fizetési és számlázási adatok;
  • moderálással kapcsolatos információk.

Az adatkezelés jogalapja:

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés teljesítése;
  • moderálási, biztonsági és jogérvényesítési célból a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek;
  • számlázási adatok tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti jogi kötelezettség.

Az adatok nyilvánossága:

A hirdető által közzététel céljából megadott adatok, képek és kapcsolattartási információk a Platform látogatói számára nyilvánosan hozzáférhetők lehetnek.

A hirdető felel azért, hogy a feltöltött fényképeken vagy más tartalmakban szereplő természetes személyek adatainak közzétételéhez megfelelő jogalappal rendelkezzen.

Az adatkezelés időtartama:

A hirdetés adatai a hirdetési időtartam alatt nyilvánosan elérhetők. A hirdetés lejáratát, inaktiválását vagy törlését követően a nyilvános megjelenés megszűnik.

A szerződés teljesítésének igazolásához, panaszkezeléshez és jogi igények érvényesítéséhez szükséges adatokat az Adatkezelő a vonatkozó elévülési idő végéig megőrizheti.

5.6. Használt lovas felszerelések hirdetéseinek kezelése

A Platform lehetőséget biztosít használt lovas felszerelések hirdetéseinek díjmentes feltöltésére és közzétételére.

A HorseCentrum nem vesz részt a hirdető és az érdeklődő között létrejövő adásvételben, fizetésben, szállításban vagy egyéb megállapodásban.

Az adatkezelés célja:

  • a használt felszerelésre vonatkozó hirdetés létrehozása és megjelenítése;
  • a hirdető azonosítása;
  • a hirdetés moderálása;
  • a kapcsolatfelvétel lehetővé tétele;
  • a hirdetés állapotának és időtartamának kezelése;
  • visszaélések és jogellenes tartalmak kezelése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • a hirdető neve;
  • felhasználói azonosítója;
  • e-mail-címe;
  • telefonszáma, amennyiben megadja;
  • országa és a hirdetéshez kapcsolódó helyadat;
  • a hirdetés szövege;
  • a feltöltött fénykép;
  • a hirdetésben megadott kapcsolattartási adatok;
  • a feltöltés, moderálás, közzététel, inaktiválás és törlés időpontja;
  • a hirdetés státusza;
  • moderálással kapcsolatos információk.

Az adatkezelés jogalapja:

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés teljesítése;
  • moderálási, biztonsági és jogérvényesítési célból a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.

Az adatok nyilvánossága:

A hirdető által közzététel céljából megadott adatok és fényképek a Platform nyilvános felületén megjelennek.

Az adatkezelés időtartama:

A hirdetés a meghatározott hirdetési időtartam lejártáig, a hirdető általi törlésig, adminisztrátori eltávolításig vagy a felhasználói fiók megszüntetéséig kezelhető.

A hirdetés nyilvános megjelenésének megszűnését követően az Adatkezelő kizárólag a jogi igények, panaszok és visszaélések kezeléséhez szükséges adatokat őrzi meg a szükséges időtartamig.

5.7. Lovas szakemberek adatlapjainak kezelése

A Platform lehetőséget biztosít arra, hogy lovas szakemberek díjköteles szakember-előfizetés alapján szakmai szolgáltatásukat bemutassák.

A HorseCentrum nem vesz részt a szakember és az érdeklődő között létrejövő szolgáltatási szerződésben, és nem ellenőrzi vagy garantálja a szakember képesítését, tevékenységének minőségét vagy eredményességét.

Az adatkezelés célja:

  • szakember-előfizetés létrehozása és kezelése;
  • a szakember adatlapjának létrehozása és megjelenítése;
  • a szakember által nyújtott szolgáltatás bemutatása;
  • az érdeklődők és a szakember közötti kapcsolatfelvétel biztosítása;
  • a szakember kategóriájának és működési országának megjelenítése;
  • moderálás és tartalomkezelés;
  • fizetési, számlázási és ügyfélszolgálati feladatok teljesítése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • név vagy szakmai megnevezés;
  • felhasználói azonosító;
  • e-mail-cím;
  • telefonszám, amennyiben megadásra kerül;
  • ország és szolgáltatási terület;
  • szakmai kategória;
  • bemutatkozó szöveg;
  • szakmai szolgáltatásokra vonatkozó információk;
  • internetes elérhetőség vagy közösségi oldal, amennyiben megadásra kerül;
  • a szakember-előfizetés kezdete, lejárata és állapota;
  • fizetési és számlázási adatok;
  • moderálási információk.

Az adatkezelés jogalapja:

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés teljesítése;
  • moderálási, biztonsági és jogérvényesítési célból a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek;
  • számlázási adatok tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti jogi kötelezettség.

Az adatok nyilvánossága:

A szakember által közzététel céljából megadott szakmai és kapcsolattartási adatok a Platform látogatói számára nyilvánosan hozzáférhetők.

Az adatkezelés időtartama:

A szakember adatlapja az aktív szakember-előfizetés időtartama alatt jelenik meg nyilvánosan.

Az előfizetés megszűnését vagy lejártát követően az adatlap inaktív állapotba kerül. A szerződés teljesítésével, fizetéssel, számlázással, panaszkezeléssel és jogi igényekkel összefüggő adatokat az Adatkezelő a vonatkozó jogszabályi megőrzési idő végéig kezelheti.

5.8. Fizetés és számlázás

A Platform díjköteles szolgáltatásainak online fizetése a Stripe fizetési rendszerén keresztül történik.

A HorseCentrum bankkártyaadatokat nem kezel és nem tárol. A bankkártya adatainak megadása közvetlenül a Stripe fizetési felületén történik.

A sikeres fizetést követően az elektronikus számla a Billingo elektronikus számlázási rendszerének közreműködésével készül el és kerül megküldésre.

Az adatkezelés célja:

  • a díjköteles szolgáltatás megrendelésének és kifizetésének lebonyolítása;
  • a fizetési tranzakció eredményének nyilvántartása;
  • a megvásárolt szolgáltatás aktiválása;
  • elektronikus számla kiállítása és megküldése;
  • számviteli és adózási kötelezettségek teljesítése;
  • sikertelen vagy vitatott fizetések kezelése;
  • visszatérítés teljesítése;
  • szerződéses és jogi igények kezelése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • a fizető vagy számlázási név;
  • e-mail-cím;
  • számlázási cím;
  • adószám és közösségi adószám, ha alkalmazandó;
  • a megvásárolt szolgáltatás megnevezése;
  • a fizetendő és megfizetett összeg;
  • a fizetés pénzneme;
  • a tranzakció időpontja;
  • a fizetési tranzakció azonosítója és állapota;
  • a fizetési módra vonatkozó korlátozott információ;
  • a számla sorszáma, tartalma és kiállításának időpontja;
  • visszatérítésre vonatkozó adatok.

A bankkártya teljes számát, biztonsági kódját és a Stripe által kezelt egyéb hitelesítési adatokat az Adatkezelő nem ismeri meg.

Az adatkezelés jogalapja:

  • a fizetés és a szolgáltatás teljesítése tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja;
  • a számlázási, számviteli és adózási kötelezettségek teljesítése tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja;
  • jogi igények és visszaélések kezelése tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja.

Az adatok címzettjei:

  • Stripe fizetési szolgáltató;
  • Billingo elektronikus számlázási szolgáltató;
  • az Adatkezelő könyvelési és pénzügyi feladatokat ellátó szolgáltatója;
  • jogszabályban meghatározott esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és más hatóságok.

Az adatkezelés időtartama:

A szerződés teljesítéséhez és a fizetés igazolásához kapcsolódó adatokat az Adatkezelő a vonatkozó polgári jogi elévülési idő végéig kezelheti.

A könyvviteli elszámolást közvetlenül vagy közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatokat, ideértve az elektronikus számlákat és az azok alapjául szolgáló adatokat is, az Adatkezelő a számviteli jogszabályok alapján legalább nyolc évig őrzi meg.

5.9. Ügyfélszolgálati megkeresések, panaszok és kapcsolattartás

A HorseCentrum ügyfélszolgálata elektronikus levélben érhető el az info@horsecentrum.com e-mail-címen. A felhasználók, partnerek és érdeklődők ezen az e-mail-címen küldhetik meg kérdéseiket, bejelentéseiket, panaszaikat és egyéb megkereséseiket.

Az adatkezelés célja:

  • felhasználói, partneri és szakemberi kérdések megválaszolása;
  • technikai hibabejelentések fogadása és kivizsgálása;
  • felhasználói fiókkal kapcsolatos segítségnyújtás;
  • fizetési és számlázási problémák kezelése;
  • panaszok fogadása és megválaszolása;
  • moderálási döntésekkel kapcsolatos megkeresések és felülvizsgálati kérelmek kezelése;
  • jogellenes tartalomra vonatkozó bejelentések kezelése;
  • jogi igények előterjesztése, érvényesítése vagy védelme;
  • az ügyfélszolgálati kommunikáció dokumentálása.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • a megkereső neve;
  • e-mail-címe;
  • telefonszáma, ha megadja;
  • felhasználói azonosítója;
  • az érintett hirdetés, termék, előfizetés, fizetés vagy számla azonosításához szükséges adatok;
  • a megkeresés, panasz vagy bejelentés tartalma;
  • a megkereséshez csatolt dokumentumok és képek;
  • a válaszadás és az ügyintézés során keletkezett adatok;
  • a megkeresés időpontja és állapota.

Az adatkezelés jogalapja:

  • szerződés teljesítéséhez kapcsolódó megkeresés esetén a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja;
  • jogszabály alapján kötelező panaszkezelés vagy hatósági együttműködés esetén a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja;
  • egyéb ügyfélszolgálati, biztonsági, moderálási és jogérvényesítési ügyekben a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.

Az adatkezelés időtartama:

Az általános ügyfélszolgálati megkereséseket az Adatkezelő az ügy lezárásától számított, az ügy jellegéhez igazodó szükséges ideig őrzi meg.

A fogyasztói panaszokat, azok megválaszolását és a kapcsolódó dokumentumokat az Adatkezelő a vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabályokban meghatározott ideig őrzi meg.

A szerződéses vagy egyéb jogi igény alapjául szolgáló kommunikációt az Adatkezelő az igény érvényesíthetőségének végéig megőrizheti.

5.10. Hírlevél és marketingcélú elektronikus kommunikáció

A HorseCentrum hírlevelet vagy egyéb marketingcélú elektronikus üzenetet kizárólag annak a természetes személynek küld, aki ehhez előzetesen, önkéntesen és megfelelő tájékoztatás alapján hozzájárult.

A hírlevelek küldése a Mailchimp hírlevélküldő szolgáltatás igénybevételével történik.

Az adatkezelés célja:

  • hírlevelek küldése;
  • a HorseCentrum újdonságainak, szolgáltatásainak és fejlesztéseinek bemutatása;
  • szakmai cikkek, tartalmak és lovas témájú információk továbbítása;
  • ajánlatok, kampányok és események ismertetése;
  • a feliratkozás, leiratkozás és a hozzájárulás nyilvántartása;
  • a hírlevélküldés technikai működésének ellenőrzése.

A kezelt személyes adatok köre különösen:

  • név, ha a feliratkozó megadja;
  • e-mail-cím;
  • a feliratkozás időpontja;
  • a hozzájárulás megadásának módja és tartalma;
  • a hozzájárulás igazolásához szükséges technikai adatok;
  • a leiratkozás vagy hozzájárulás-visszavonás időpontja;
  • a Mailchimp által a hírlevél kézbesítésével összefüggésben kezelt technikai adatok.

Az adatkezelés jogalapja:

a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti önkéntes hozzájárulás.

A hozzájárulás megtagadása nem érinti a Platform alapvető szolgáltatásainak igénybevételét.

A hozzájárulás visszavonása:

A feliratkozó a hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül és díjmentesen visszavonhatja:

  • a hírlevélben elhelyezett leiratkozási hivatkozás használatával; vagy
  • az info@horsecentrum.com e-mail-címre küldött kérelemmel.

A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.

Az adatkezelés időtartama:

Az Adatkezelő a hírlevélküldéshez szükséges adatokat a hozzájárulás visszavonásáig vagy a hírlevél-szolgáltatás megszüntetéséig kezeli.

A leiratkozást követően az e-mail-cím a hírlevélküldési listáról eltávolításra vagy tiltólistára helyezésre kerülhet annak biztosítása érdekében, hogy arra további marketingüzenet ne kerüljön kiküldésre.

A hozzájárulás megadásának és visszavonásának igazolásához szükséges adatokat az Adatkezelő jogi igényeinek érvényesítéséhez szükséges ideig megőrizheti.

Adattovábbítás harmadik országba:

A hírlevélküldés a Mailchimp szolgáltatás igénybevételével történik. A szolgáltatás használata során személyes adatok az Európai Gazdasági Térségen kívülre is továbbításra kerülhetnek. Az adattovábbítás a GDPR V. fejezetében meghatározott megfelelő garanciák alkalmazásával történik.

VI. Adatfeldolgozók és adattovábbítás

Az Adatkezelő a Platform működtetése során egyes feladatok ellátásához adatfeldolgozókat és egyéb közreműködő szolgáltatókat vesz igénybe.

Az adatfeldolgozók kizárólag az Adatkezelő utasításai alapján, a vonatkozó adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezelhetik a személyes adatokat.

6.1. Tárhelyszolgáltatás és informatikai üzemeltetés

A Platform fejlesztését, üzemeltetését és tárhelyszolgáltatását a Code4Flow Kft. végzi.

A személyes adatok tárolása európai uniós szervereken történik.

Az adatfeldolgozó a Platform működéséhez szükséges informatikai feladatokat látja el, így különösen:

  • tárhelyszolgáltatás;
  • rendszerüzemeltetés;
  • szoftverfejlesztés;
  • hibajavítás;
  • biztonsági mentések;
  • technikai támogatás.

6.2. Elektronikus fizetés

A Platformon elérhető díjköteles szolgáltatások online fizetése a Stripe fizetési szolgáltatásán keresztül történik.

A bankkártyaadatokat az Adatkezelő nem kezeli és nem tárolja.

A fizetéssel kapcsolatos személyes adatokat a Stripe saját adatkezelési tájékoztatójának megfelelően kezeli.

6.3. Elektronikus számlázás

Az elektronikus számlák kiállítása és továbbítása a Billingo elektronikus számlázási rendszerének igénybevételével történik.

A Billingo a számlázáshoz szükséges személyes adatokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kezeli.

6.4. Hírlevélküldés

A hírlevelek küldése a Mailchimp szolgáltatás igénybevételével történik.

A szolgáltatás használata során személyes adatok az Európai Gazdasági Térségen kívülre is továbbításra kerülhetnek a GDPR V. fejezetében meghatározott megfelelő garanciák alkalmazásával.

6.5. Cloudflare

A Platform biztonságának, rendelkezésre állásának és teljesítményének biztosítása érdekében az Adatkezelő Cloudflare szolgáltatásokat vehet igénybe.

6.6. Google reCAPTCHA

A Platform egyes űrlapjai és funkciói a visszaélések és automatizált robotok elleni védelem érdekében Google reCAPTCHA szolgáltatást alkalmazhatnak.

6.7. Google Maps

Amennyiben a Platform egyes funkciói térképes megjelenítést igényelnek, az Adatkezelő Google Maps szolgáltatást alkalmazhat.

A Google Maps használata során a Google saját adatkezelési szabályai is alkalmazandók.

6.8. Adattovábbítás hatóságok részére

Az Adatkezelő személyes adatokat kizárólag jogszabályban meghatározott esetekben, az arra jogosult bíróságok, hatóságok vagy egyéb állami szervek részére továbbít.

6.9. Egyéb adattovábbítás

Az Adatkezelő személyes adatot harmadik személy részére kizárólag:

  • az érintett hozzájárulása alapján;
  • jogszabály kötelező rendelkezése alapján;
  • vagy a GDPR által megengedett egyéb jogalap fennállása esetén

VII. Adatbiztonsági intézkedések

Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, valamint azok jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozatal, törlés, elvesztés, megsemmisülés vagy egyéb jogosulatlan adatkezelés elleni védelméről.

7.1. Technikai intézkedések

Az Adatkezelő különösen az alábbi intézkedéseket alkalmazza:

  • a személyes adatok európai uniós szervereken történő tárolása;
  • HTTPS titkosított adatkapcsolat alkalmazása;
  • jogosultsági szintek szerinti hozzáférés-kezelés;
  • rendszeres biztonsági mentések készítése;
  • naplózási és rendszerfelügyeleti megoldások alkalmazása;
  • a Platform folyamatos biztonsági frissítése;
  • Cloudflare biztonsági szolgáltatások alkalmazása;
  • Google reCAPTCHA használata az automatizált visszaélések megelőzésére.

7.2. Szervezési intézkedések

Az Adatkezelő biztosítja, hogy a személyes adatokhoz kizárólag azok a személyek férjenek hozzá, akiknek ez munkaköri feladataik ellátásához szükséges.

Az adatfeldolgozók kizárólag az Adatkezelő utasításai alapján és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járhatnak el.

7.3. Adatvédelmi incidensek

Amennyiben adatvédelmi incidens következik be, az Adatkezelő a GDPR rendelkezéseinek megfelelően jár el.

Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően kockázatot jelent az érintettek jogaira és szabadságaira, az Adatkezelő az esetet indokolatlan késedelem nélkül, lehetőség szerint legkésőbb 72 órán belül bejelenti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak, amennyiben ezt jogszabály előírja.

Amennyiben az incidens magas kockázattal jár az érintettek számára, az Adatkezelő a jogszabályban meghatározott esetekben az érintetteket is tájékoztatja.

7.4. Biztonsági mentések

Az Adatkezelő rendszeres biztonsági mentéseket készít a Platform működésének biztosítása érdekében.

A biztonsági mentések megőrzési idejét az Adatkezelő a rendszer végleges technikai beállításai alapján határozza meg, figyelembe véve az adattakarékosság és a szükségesség elvét.

VIII. Az érintettek jogai

Az érintettet a személyes adatai kezelésével kapcsolatban a GDPR rendelkezései alapján az alábbi jogok illetik meg.

8.1. Tájékoztatáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől világos, átlátható és közérthető tájékoztatást kapjon személyes adatainak kezeléséről.

8.2. Hozzáféréshez való jog

Az érintett jogosult visszajelzést kérni arról, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e.

Amennyiben az adatkezelés folyamatban van, jogosult tájékoztatást kapni különösen:

  • a kezelt személyes adatokról;
  • az adatkezelés céljáról és jogalapjáról;
  • az adattovábbításokról;
  • az adatkezelés tervezett időtartamáról;
  • az érintettet megillető jogokról.

8.3. Helyesbítéshez való jog

Az érintett kérheti a pontatlan személyes adatok helyesbítését, illetve a hiányos adatok kiegészítését.

8.4. Törléshez való jog

Az érintett jogosult kérni személyes adatainak törlését, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak.

Az Adatkezelő nem törölheti azokat az adatokat, amelyek kezelését jogszabály kötelezően előírja, illetve amelyek megőrzése jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez szükséges.

8.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett a GDPR-ban meghatározott esetekben kérheti személyes adatainak kezelésének korlátozását.

8.6. Adathordozhatósághoz való jog

Amennyiben az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul, és automatizált módon történik, az érintett jogosult kérni az általa rendelkezésre bocsátott személyes adatok tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban történő átadását, illetve – technikai lehetőség esetén – azok más adatkezelő részére történő továbbítását.

8.7. Tiltakozáshoz való jog

Az érintett jogosult tiltakozni a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen.

Az Adatkezelő a tiltakozást megvizsgálja, és amennyiben nem igazolja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos ok indokolja, amely elsőbbséget élvez az érintett jogaival és szabadságaival szemben, az adatkezelést megszünteti.

8.8. A hozzájárulás visszavonásához való jog

Amennyiben az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul, az érintett jogosult hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül visszavonni.

A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.

8.9. Az érintetti kérelmek teljesítése

Az Adatkezelő az érintetti kérelmeket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül bírálja el.

Szükség esetén – a GDPR rendelkezéseinek megfelelően – ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható, amelyről az Adatkezelő az érintettet tájékoztatja.

IX. Jogorvoslati lehetőségek

Amennyiben az érintett úgy véli, hogy személyes adatainak kezelése sérti a hatályos adatvédelmi jogszabályokat, jogosult panasszal élni az Adatkezelőnél, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott egyéb jogorvoslati lehetőségekkel élni.

9.1. Kapcsolatfelvétel az Adatkezelővel

Az Adatkezelő törekszik arra, hogy az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit és panaszait gyorsan és hatékonyan rendezze.

Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos megkereséseit az Adatkezelő részére, a jelen Adatkezelési Tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken küldheti meg.

9.2. Panasz benyújtása a felügyeleti hatósághoz

Amennyiben az érintett megítélése szerint személyes adatainak kezelése sérti a GDPR vagy más alkalmazandó adatvédelmi jogszabály rendelkezéseit, jogosult panaszt benyújtani a felügyeleti hatósághoz.

Magyarországon a felügyeleti hatóság:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)

9.3. Bírósági jogérvényesítés

Az érintett jogosult bírósághoz fordulni, ha megítélése szerint személyes adatainak kezelése során jogsérelem érte.

A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindítható.

A bíróság az ügyben soron kívül jár el a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint.

9.4. Kártérítés és sérelemdíj

Amennyiben az Adatkezelő a személyes adatok jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonsági követelmények megszegésével kárt okoz, az érintett a vonatkozó jogszabályok szerint jogosult kártérítést vagy – a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – sérelemdíjat követelni.

X. Záró rendelkezések

10.1. Az Adatkezelési Tájékoztató hatálya

Jelen Adatkezelési Tájékoztató a HorseCentrum Platformon végzett valamennyi, személyes adatok kezelésével összefüggő adatkezelésre kiterjed.

A Tájékoztató a Platform használatával, a felhasználói regisztrációval, a hirdetések feladásával, a partneri szolgáltatások igénybevételével, a szakember-adatlapok használatával, a kapcsolatfelvétellel, a hírlevél-feliratkozással, valamint minden egyéb, jelen Tájékoztatóban ismertetett adatkezelésre irányadó.

10.2. Az Adatkezelési Tájékoztató módosítása

Az Adatkezelő jogosult a jelen Adatkezelési Tájékoztatót egyoldalúan módosítani, különösen jogszabályváltozás, hatósági gyakorlat változása, új szolgáltatás bevezetése vagy a Platform működésének módosítása esetén.

A módosított Adatkezelési Tájékoztató a közzététel napjától, illetve az abban meghatározott időponttól hatályos.

Amennyiben a módosítás a felhasználók jogait vagy kötelezettségeit lényegesen érinti, az Adatkezelő a változásról megfelelő módon tájékoztatja az érintetteket.

10.3. Kapcsolódó dokumentumok

A jelen Adatkezelési Tájékoztatóval együtt alkalmazandó különösen:

  • Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF);
  • Partneri Szolgáltatási Feltételek;
  • Cookie Tájékoztató;
  • Impresszum.

10.4. Hatálybalépés

Jelen Adatkezelési Tájékoztató 2026. augusztus 1. napján lép hatályba.

A jelen Adatkezelési Tájékoztató hatálybalépésével egyidejűleg a HorseCentrum Platformra vonatkozó valamennyi korábbi adatkezelési tájékoztató hatályát veszti.